Nyitott templomok estéje
Az Ars Sacra Alapítvány már 18. éve szervezi meg országosan a Nyitott Templomok Fesztiválját, melynek célja a templom és az egyházi közösség életének bemutatása.
Ehhez a kezdeményezéshez a karcagi Szent István Római Katolikus Templom „Nyitott templomok estéje” programcímmel csatlakozott 2024. október 25-én 18:00 órától.
Szopkó Rita, az egyházközség képviselő testületének titkára köszöntötte a megjelenteket, majd Horváth Rémusz Miklós akolitus, hitoktató és az egyházközség képviselő testületének világi elnöke ismertette a templom történetét és az egyházközség életét.
Az Angelus Énekegyüttes jóvoltából egyházi énekeket hallhattak a jelenlévők, a Györffy István Katolikus Általános Iskola és Szent Erzsébet Óvoda 6.a osztályosai pedig egy drámajátékot adtak elő a tékozló fiúról. Az iskola tanulóiból álló gyerekkórus énekelte Wolf Péter zeneszerző Ave Maria című szerzeményét, valamint a Magyar Te Deumot.
Birinyi Boglárka tanuló Reményik Sándor: Üres a templom című versét, Kiss Lia tanuló Sík Sándor: Te Deum című versét szavalta.
Kiss Zsigmond kántor orgonajátékának köszönhetően a megjelentek meghallgathatták Johann Sebastian Bach: Kegyes Jézus, itt vagyunk művét.
Ft. Veress Zoltán plébános, c. esperes megköszönte mindenkinek a közreműködést és a részvételt, rámutatva arra, hogy egy templom nem csak Isten háza, hanem jelentős kulturális színtér is.
Az est kötetlen részében a látogatók megtekinthették a liturgikus tárgyakat bemutató kiállítás darabjait és látogatást tehettek a templomtoronyban is.
Miserend (10.20.-10.27.)
A miserend az alábbiak szerint alakul az október 20-27. közötti időszakban a karcagi Szent István király-templomban.

Szentmisék rendje Berekfürdőn:
– október 20-án (vasárnap) 10:00 órakor
– október 27-én (vasárnap) 10:00 órakor
Szentmisék rendje Kunmadarason:
– október 20-án (vasárnap) 9:00 órakor
– október 27-én (vasárnap) 9:00 órakor
Miserend (10.13.-10.20.)
A miserend az alábbiak szerint alakul az október 13-20. közötti időszakban a karcagi Szent István király-templomban.

Szentmisék rendje Berekfürdőn:
– október 13-án (vasárnap) 10:00 órakor
– október 20-án (vasárnap) 10:00 órakor
Szentmisék rendje Kunmadarason:
– október 13-án (vasárnap) 9:00 órakor
– október 20-án (vasárnap) 9:00 órakor
Szentmisék rendje Tiszaszentimrén:
– október 13-án (vasárnap) 8:00 órakor
Miserend (10.06. -10.13.)
A miserend az alábbiak szerint alakul az október 6-13. közötti időszakban a karcagi Szent István király-templomban.

Szentmisék rendje Berekfürdőn:
– október 6-án (vasárnap) 10:00 órakor – IGELITURGIA
– október 13-án (vasárnap) 10:00 órakor
Szentmisék rendje Kunmadarason:
– október 6-án (vasárnap) 9:00 órakor – IGELITURGIA
– október 13-án (vasárnap) 9:00 órakor
Szentmisék rendje Tiszaszentimrén:
– október 13-án (vasárnap) 8:00 órakor
Miserend (09.29.-10.06.)
FIGYELEM! Változás történt a berekfürdői és a kunmadarasi szentmisék rendjében (ld. a bejegyzés alján)
A miserend az alábbiak szerint alakul a szeptember 29.-október 6. közötti időszakban a karcagi Szent István király-templomban.

Szentmisék rendje Berekfürdőn:
– szeptember 29-én (vasárnap) 10:00 órakor
– október 6-án (vasárnap) 10:00 órakor – szentmise helyett IGELITURGIA
Szentmisék rendje Kunmadarason:
– szeptember 29-én (vasárnap) 9:00 órakor
– október 6-án (vasárnap) 9:00 órakor – szentmise helyett IGELITURGIA
Miserend (09.22.-09.29.)
A miserend az alábbiak szerint alakul a szeptember 22-29. közötti időszakban a karcagi Szent István király-templomban.

Szentmisék rendje Berekfürdőn:
– szeptember 22-én (vasárnap) 10:00 órakor
– szeptember 28-án (szombaton) 19:00 órakor
– szeptember 29-én (vasárnap) 10:00 órakor
Szentmisék rendje Kunmadarason:
– szeptember 22-én (vasárnap) 9:00 órakor
– szeptember 29-én (vasárnap) 9:00 órakor
Miserend (09.15.-09.22.)
A miserend az alábbiak szerint alakul a szeptember 15-22. közötti időszakban a karcagi Szent István király-templomban.

Szentmisék rendje Berekfürdőn:
– szeptember 15-én (vasárnap) 10:00 órakor
– szeptember 21-én (szombaton) 19:00 órakor
– szeptember 22-én (vasárnap) 10:00 órakor
Szentmisék rendje Kunmadarason:
– szeptember 15-én (vasárnap) 9:00 órakor
– szeptember 22-én (vasárnap) 9:00 órakor
Miserend (09.08.-09.15.)
A miserend az alábbiak szerint alakul a szeptember 8-15. közötti időszakban a karcagi Szent István király-templomban.

Szentmisék rendje Berekfürdőn:
– szeptember 8-án (vasárnap) 10:00 órakor
– szeptember 14-én (szombaton) 19:00 órakor
– szeptember 15-én (vasárnap) 10:00 órakor
Szentmisék rendje Kunmadarason:
– szeptember 8-án (vasárnap) 9:00 órakor
– szeptember 15-én (vasárnap) 9:00 órakor
Szentmisék rendje Tiszaszentimrén:
– szeptember 8-án (vasárnap) 8:00 órakor